sitemap

Degeneratív myelopathia

Dr. Angyal Gábor
Pavlov kutyája Állatorvosi Ambulancia és Sebészeti Központ


A kórkép ismert még, mint a kutyák degeneratív radiculomyelopathiája. Ez utóbbi elnevezést egyes szerzők akkor használják, amikor a betegség késői stádiumában az ún. ínreflexek renyhévé válnak és a gerincvelőből kilépő ideggyökök érintettsége feltételezhető. Más szerzők egy 2009-es tanulmányban az ideggyökök érintettségét például Pembrokeshire welsh corgi-ban csupán a kor velejárójaként és nem a betegség részeként tartják számon.

A betegség által leggyakrabban sújtott fajta a német juhász kutya, de más fajtatiszta ebekben is leírták. Egy 2009-es írás részletesen foglalkozik a Pembrokeshire welsh corgi-ban előforduló megbetegedéssel, illetve ugyanebben az esztendőben leírták a kórképet boxerekben is,valamint miniatűr uszkárokban is ismert az elváltozás. Első sorban öt éves kor körül, vagy idősebb kutyákban jelentkezik a megbetegedés, akár 9, vagy 10 évesen. Macskában a szakirodalom egyetlen alkalommal említ hasonló megbetegedést.

Hátulsó testfél gyengeség

Tüneteit tekintve első sorban a hátulsó testfél gyengeség dominál. Kezdetekben csupán helyzetérzékelési zavarok észlelhetők, ún. ataxia, később a hátulsó testfél egyre súlyosabb gyengülése következik, majd kialakul a teljes járásképtelenség. A fenti tüneteket leszámítva az állat egyébként egészséges, mellső lábainak érintettsége nem jellemző, esetleg a kórkép végstádiumában lehet számítani a mellső végtagok gyengülésére. Kezdetekben a tulajdonosnak feltűnhet, hogy kedvence a hátulsó lábvégeit nem emeli teljesen, azokat néha a talajon húzza. Gyakran a tünetek nem szimmetrikusak a két hátulsó végtagon. A kór előrehaladtával a hátulsó végtag izmainak sorvadása figyelhető meg. Vizelet és bélsár ürítési probléma nem jellemző, de szórványosan előfordulhat a betegség késői szakaszában. Az állatorvosnál először ún. felső motoros tünetek kerülnek diagnosztizálásra, ez azonban a hátágyéki gerincvelő számos egyéb megbetegedésnek is tünete lehet, így mindig további kivizsgálásra van szükség. Érdekes, hogy a hátulsó testfél érző funkciója nem változik a lassan romló betegség alatt, és ez már felkeltheti a gyanút a tárgyalt kórkép jelenlétére. A betegség lassan alattomosan romlik a megjelenésétől számítva átlagban 6-12 hónap múlva kialakul a teljes járásképtelenség.

Pontos kórfejlődése a mai napig ismeretlen. A betegség oka a gerincvelő hátágyéki szakaszán az idegsejtek nyúlványainak (axonok) és a nyúlványok burkainak (myelin-hüvely) elfajulása. Az elfajulás miatti funkciókiesés okozza a tüneteket. Érdekes, hogy például Pembrokeshire welsh corgi-ban nagyobb gerincvelő szakaszt érint az elváltozás, mint pl. német juhászban, így az előbbi fajtában általában a tünetek is súlyosabbak és gyorsabb romlást mutat a betegség. Feltételeznek genetikai, metabolikus, táplálkozási (úgymint B ill. E vitaminok hiánya), immunológiai eredetet, ám az elfajulás kétséget kizáró oka jelenleg nem ismert.

Diagnosztikája bonyolult. Jelenleg az egyéb hasonló tünetekkel járó megbetegedések kizárása után feltételezhető a degeneratív myelopathia fennállása. Az oknyomozás nagyon alapos neurológiai és ortopédiai vizsgálatot jelent, radiológiai vizsgálatot, gerincvelő folyadék analízist, a gerincvelő festését (myelographia), esetleg vér vizeletvizsgálatokat, ha van rá mód különböző elektrodiagnosztikai teszteket és lehetőség szerint CT, vagy MRI képalkotó eljárásokat. Amennyiben ezen tesztek egyéb megbetegedést nem tesznek egyértelművé gondolni kell a degeneratív myelopathia jelenlétére. Mivel a betegség nem gyógyítható és folyamatosan romló tendenciát mutat, a végstádiumban a szerencsétlenül járt állatok általában euthanasiára kerülnek. Kétséget kizáróan sajnos az állat életében a fentieknél pontosabban a betegség nem igazolható, így a pontos diagnózist csupán a halál után a gerincvelő kórszövettani vizsgálatával lehet felállítani.
Járókeret kutyának

A kórjóslat nagyon kedvezőtlen, mivel a pontos kiváltó ok ismeretének hiánya miatt nem létezik oki terápia. Szteroid, vagy nem-szteroid gyulladáscsökkentők adagolása szegényes eredményt hoz, nem hátráltatja a betegség romlását. E-vitamin és B-12 vitamin injekciós adagolása önmagában nem hoz eredményt. Jelenleg az aminokapronsav szájon át történő adagolását javasolják. Klinikusok tapasztalata szerint legjobb hatású az aminokapronsav kombinációja a fenti vitaminokkal, ám ez az eljárás is csupán késlelteti valamelyest betegség romlását, de nem állítja meg.